A klasszikus upanisadok az emberiség vallási és bölcseleti hagyományának gyöngyszemei, irodalmi értéküket tekintve is kiemelkedõ alkotásai. Közéjük tartoznak India, egyúttal az egész Kelet filozófiai irodalmának legõsibb szövegei, melyek költõi hangvétellel, gyakran a misztikus mélységekig leereszkedve igyekeznek feltárni a létezés végsõ titkait. Bennük fogalmazódnak meg elõször a jóga legõsibb tanításai, továbbá a hinduizmus és a buddhizmus számos  alapvetõ gondolata.

A második kötet két jelentõs és sokat idézett upanisadot, a Csándógját és a Brihadáranyakát adja közre – ezzel téve teljessé a klasszikus upanisádok teljességre törekvõ bemutatását.

Cshándógja-upanisad
A költõi szépsége miatt méltán világhírû Cshándógja hatodik fejezetében találjuk Uddálaka Svétakétuhoz intézett tanításait az egyetemes Lélek mibenlétérõl. A következõ, hetedik fejezetben egy Szanatkumára nevû bölcs mondja el gondolatait a lét végsõ természetérõl. Az utolsó tanítás fõ része egy mítosz, amelyben Pradzsápati tanítja meg az istenek vezetõjét, Indrát, az Önvaló, az átman mibenlétére.

A szöveget egy nagyobb lélegzetû apparátus is kíséri, amely bõséges magyarázó anyaggal segíti a kötet olvasójának eligazodását. A bevezetõ tanulmány az Upanisadok történeti, gondolati, kulturális és szellemi hátterérõl ad átfogó tájékoztatást. Az egyes upanisadok elõtti rövidebb összegzés bemutatja az adott szöveg hátterét, valamint összefoglalja leglényegesebb gondolatait, bölcseleti és spirituális vonatkozásait. A lábjegyzetek további magyarázatokat szolgáltatnak, fõként az egyes részletkérdések terén.

Brihadáranyaka-upanisad
A Brihadáranyaka-upanisad az upanisad-irodalom legismertebb és legfontosabb alkotása. Õsibb, prózában írt részei a Kr.e. 7. századból származnak, verses betétei néhány évszázaddal késõbbiek. A mû Jádnyavalkja Vádzsaszanéja tanításai köré rendezõdik, aki az indiai filozófia elsõ név szerint is ismert filozófusa.

A mû elsõ fejezete teremtésmítoszokból áll, amelyek a mindenséget a Brahman és az Átman princípiumából származtatják. A második fejezet egy igen ismert legendával, Báláki és Adzsátasatru király párbeszédével kezdõdik, ennek során kirajzolódik elõttünk a végsõ emberi lényeg mibenléte. Ugyanez a legenda a Kausítaki-upanisadban is megtalálható. A továbbiakban Jádnyavalkja is megjelenik. A Lélekrõl tanít. A fejezetet a híres méz-tanítás zárja, amely a világmindenséget, az emberi tapasztalást az istenek mézéhez hasonlítja.

A harmadik fejezet egy legendás filozófusi vita története, melynek során Jádnyavalkja kifejti az áldozat misztikáját, beszél a tapasztalásról, a halál utáni létrõl, a világ rendjérõl, az istenségek titkos értelmérõl, de legfõképpen a Lélekrõl, melyet a világmindenséget és az emberi lényt belülrõl vezérlõ isteni parancsként fogalmaz meg. A negyedik fejezetben Dzsanaka királyt tanítja meg az emberi tudatállapotok, az ébrenlét, az álom és a mélyálom ismeretére, valamint a Lélek vándorlására az újraszületések során.

Az ötödik fejezet nyelvmisztikai, metrikai, ritualisztikai értelmezések tarka füzére. A hatodik fejezet elején hosszabb értekezést találunk a halál utáni lét kérdéseirõl. Ezután gyönyörû szerelmi varázslások leírását olvashatjuk. A fejezet – a második és a negyedik fejezethez hasonlóan – tanítólistával végzõdik.

A Brihadáranyaka-upanisad a fehér Jadzsurvéda vádzsaszanéji iskolájának hagyományában fennmaradt, igen híres papi könyv a Satapatha-bráhmana utolsó fejezete.